Óriási nemzeti kihívással állunk szemben

2016. január 11., címkék: szabó dániel, interjú, cigánymisszió

Létkérdés számunkra a cigányság felzárkózása, ideje erre ráébrednünk – figyelmeztet Szabó Dániel. A cigányok között végzett misszió iránt évtizedek óta elkötelezett egykori tiszáninneni főgondnok szerint azonban elsősorban mégsem emiatt kell közéjük mennünk, hanem az Úr missziói parancsa miatt. Református egyházunk Dani bácsija romák iránti elkötelezettségéről és a köztük, értük végzett szolgálat öröméről vall.

Életutak tanúságtétele

2014. december 12., címkék: szabó dániel

Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség által rendezett őszi előadássorozat címe: Életutak tanúságtétele. A legutóbbi alkalmat 2014. december 11-én, csütörtökön tartották a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Áhítatot tartott Missura Tibor nyugalmazott evangélikus lelkész. Életéről beszélt D. Szabó Dániel a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke.

„Nincs bennem keserűség"

2013. október 22., címkék: reformátusok lapja, szabó dániel, interjú, október 23.

Sokan ismerik az egyházban. Nem csoda, hiszen mindig úton van, és tengernyi teendője ellenére sincs olyan jelentősebb egyházi esemény, amelyen ne lenne ott. A 475 éves Debreceni Református Kollégium jubileumi emlékérmével néhány hete kitüntetett Szabó Dániellel az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepéhez közeledve beszélgettünk. A korábbi tiszáninneni főgondnokot, aki idén volt nyolcvanesztendős, az ötvenes évekhez kötődő emlékeiről kérdeztük.

Véget ért a világevangelizáció harmadik kongresszusa

2010. október 26., címkék: Ökumené, Nagyvilág, világmissziói konferencia, szabó dániel, ökumené

A világevangelizációs kongresszus felhívással fordult a keresztyén világ közvéleményéhez a hitelesen megélt keresztyénség érdekében.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.